Adó 1%

Kérjük, személyi jövedelemadója 1 %-ának felajánlásával támogassa az Angelica Leánykar művészi munkáját!
Angelica Alapítvány
Adószámunk: 18227585-1-43

Angelica 30

A kodályi hagyományok jegyében és a kodályi pedagógia égisze alatt alakult meg pontosan harminc éve Gráf Zsuzsanna vezetésével az Angelica Leánykar. Igazi sikertörténetről van szó, hiszen az együttes nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi kóruséletnek is kiemelkedő szereplőjévé nőtte ki magát, mióta megkezdte működését a Városmajori Gimnázium falai között 1989-ben. Szinte lehetetlen felsorolni az összes díjat, elismerést, kitüntetést, versenygyőzelmet, amely az Angelica Leánykarhoz és vezetőjéhez fűződik. Küldetés is az övék: a kodályi-bartóki örökség megőrzése, éltetése, továbbgondolása, valamint a mindenkori magyar kortárs zene művelése, legszebb darabjainak közvetítése Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt. Ez a hitvallás fémjelzi a kórus jubileumi estjének műsorát is, amelyen csodálatos zenéket hallhatunk, felemelő előadásban, kimagasló és méltán népszerű hangszeres szólisták közreműködésével.

Apáczai Csere János-díj

Karnagyunk Gráf Zsuzsanna most vette át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől az Apáczai Csere János-díjat! A kitüntetést minden évben azok kapják meg, akik kiemelkedő oktatási-nevelési munkát végeznek. A miniszter külön gratulált tanárnőknek a leánykarral elért magyar és külföldi sikerekhez. Nagyon büszkék vagyunk!!!! Köszönjük Zsuzsának az évtizedek óta tartó fáradtságos munkát, és a szűnni nem akaró lelkesedést, amellyel vezet minket a zene útján.

Tbiliszi siker

Az Angelica Leánykar 2016. április 8. és 14. között a hatodik Tbiliszi Nemzetközi Kórusfesztiválon vendégszerepelt. Április 10-én nagy sikerű önálló koncertet adtak, 12-én pedig, a gálakoncerten, "mennyei élményben" részesítették a közönséget, ahogy arról a Georgia Today (Tbilisziben megjelenő) angol nyelvű újság tudósított. Az alábbiakban az újságcikk néhány részletét ismertetjük.

Az énekkar már a bevonulásával is igazolta a nevét (angyalok), s kétségkívül a fesztivál legkiemelkedőbb és legkülönlegesebb zenei élményét nyújtotta. A gálakoncerten megjelent Szabó Sándor, Magyarország grúziai nagykövete. Rövid beszédben méltatta a fesztivált , s kiemelte, milyen szívet melengető azt látni, ahogy a kórusmuzsika összehozza a világ különböző népeit.

Archil Ushveridze fesztiváligazgató arról beszélt a lapnak, hogy minden évben igyekeznek új és különleges élményt adni a fesztivál közönségének azzal, hogy más és más országok kórusait hívják meg. Az Angelica Leánykar a XX-XXI. század magyar és európai kóruszenéjével járult hozzá a fesztivál idei sokszínűségéhez.

Gráf Zsuzsanna, az Angelica Leánykar karnagya tavaly járt először Grúziában, a mint mondta: "azonnal beleszeretett a grúz zenébe". Több grúz zeneprofesszor javasolta neki, hogy kórusával szólaltassanak meg grúz kórusműveket.

"Viszünk haza néhányat, s bemutatjuk majd őket a magyar közönségnek" - nyilatkozta Gráf Zsuzsanna.

Az Angelica tbiliszi sikereiről ezen a linken is olvashattok.


Évértékelő beszámoló

Az Angelica leánykar fontos feladatának tartja, hogy minden évben koncertjeivel gazdagítsa azt a kulturális hagyományt, amelyet Magyarország saját magáénak tudhat. Számos sikeres külföldi és hazai koncertet adtunk ebben az évben is, mellyel igyekeztünk öregbíteni hazánk hírnevét. Legfőbb feladatunknak tekintjük a kortárs magyar zeneszerzők népszerűsítését, így sok ma élő komponista szerez zenét számunkra.

2015 márciusában Hámori Angelika és Csőke Flóra kíséretében a Festetics Palotában adtunk koncertet a Junior Prima díjasok hangversenysorozat keretein belül. A műsor tematikája alapvetően romantikus művekre épül. Többek között Schubert, Verdi, Fauré, Bargiel és Rossini jól ismert darabjai is. Valamint a koncerten Tóth Péter Pone me ut signaculum („Tégy engem, miként pecsétet, a szíved fölé”) művének ősbemutatójára is sorkerült. Vezényelt Gráf Zsuzsanna.

2015 március 27-én a Magyarság Házában adtunk nagyböjti hangversenyt a Budapesti Vonósok közreműködésével. Giovanni Battista Pergolesi Stabat Matere hangzott el valamint Csiky Boldizsár zeneszerző Berzsenyi Dániel Búcsúzás Kemenesaljáról művének ősbemutatójára is sorkerült. Az est fővédnöke Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke volt.

Áprilisban 24-én ezután a Művészetek Palotájában a Bartók Béla Hangversenyteremben a Tavaszi Fesztivál keretein belül Liszt Ferenc Dante szimfóniájában voltunk közreműködők. Dante Isteni színjátéka az európai kultúra egyik alapköve. Az elmúlt évszázadokban irodalmi, képzőművészeti és zenei művek végeláthatatlan sora reflektált rá. 2005-ben a DanteXperience Vittorio Bresciani koncepciója alapján mind technológiájában, mind pedig tartalmában megújult, kibővült - lélegzetelállító audiovizuális utazássá vált Liszt Ferenc műve. Felemelő érzés volt látni, miképpen fonódik össze Bonaventura Genelli képmontázsa a MÁV Szimfónikus Zenekar, Ciara Muti olaszországi színésznő valamint a kórusunk hangja a mű során. Vezényelt Vittorio Bresciani a DanteXperience megálmodója.

2015. május 15-én elsőként a Zeneakadémia Nagytermében majd május 16-án az Olasz Intézetben voltunk közreműködők Liszt Dante szimfóniájában. A MÁV szimfonikusokkal való közös koncertünkön Kesselyák Gergely vezényelt.

Az áprilisi nagysikerű Művészetek Palotája koncertünk után meghívást kaptunk a nyári Ravennai Fesztiválra is, ahol több mint 3000 néző előtt, 2015 június 26 –án a Palazzo Mauro de André-ban adtuk elő a nagysikerű DanteXperiencet, Chiara Muti híres filmszínésznő narrálásával. A koncert zárásaként Gráf Zsuzsanna vezényletében Guiseppe Verdi Laudi alla Vergine Maria kórusműve hangzott el. Amiről Riccardo Muti a világhírű karmester is nagy elismeréssel nyilatkozott.

Másnap június 28-án a milánói Giuseppe Verdi Konzervatóriumban került megrendezésre ugyanez a koncert a 2015-ös EXPO Milánó keretében. A projektet a Serate Musicali Artisti, valamint a Studiomusica Hungary Kft. hívta vendégszereplésre Milánóba; a minisztériumi támogatással létrejött produkció nagy sikert aratott az EXPO-n. Számunkra kiemelkedően fontos, hogy a kulturális értékeinket megmutassuk a világ többi részén is, így nagy boldogsággal töltött el, a két sikeres koncert Vittorio Bresciani vezénylete alatt. 2015 október 4-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban az Alba Regina Szimfónikus Zenekarral együtt Drahos Béla vezényletében Liszt Ferenc Dante szimfóniáját adtuk elő.

Október 18-án Vácon a Fehérek templomában a Vox Humána vegyeskarral adtunk közös emlékhangversenyt Maklári József Liszt-díjas karnagy tiszteletére. Kodály Zoltán és Bartók Béla művei mellett Kocsár Miklós Öregisten, nagyisten című műve is elhangzott, melynek szövege Jókai Anna Ima Magyarországért verse, valamint Gyöngyösi Levente és Tóth Péter kortárs zeneszerzők művei is elhangoztak kórusunk műsorában. A koncert zárásaként a két kórus Gráf Zsuzsanna vezényletében Bárdos Lajos Boldogasszony című kórusműve hangzott el.

Október 21. és 25. között Barcelonába utaztunk, hogy ezúttal, immár hagyományként, az ott élő magyaroknak adjunk koncertet az immár 59 évvel ezelőtti forradalom - és szabadságharcra emlékezve. Október 22-én Magyarország Főkonzulátusán adtunk hangversenyt. Nekünk, mint fiataloknak is fontos, hogy ne merüljön feledésbe azok emléke, akik 1956-ban átélték a forradalom napjait és küzdöttek Magyarország szabadságáért valamint a külföldi diplomaták is betekintés nyerhettek kultúránkba. Október 23-án Montserratba látogattunk. Megcsodáltuk a hegy tetejére épült, világhírű apátságot, ahol rövid koncertet adhattunk az összegyűlt híveknek. A fellépés előtt betekintést nyerhettünk a bencés kolostor mindennapjaiba, és meghallgathattuk Montserrat világhírű fiúkórusának csodálatos énekét. Október 24-én a "tenger katedrálisában" vagyis a Santa Maria del Mare-ban tehettük meghittebbé énekünkkel az esti szentmisét.

November 9-én Kodály Zoltánné Péczely Saroltát köszönthettük 75. születésnapja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumának tükörtermében.

2015. november 29-én ezután Bogányi Gergellyel közös koncertet adtunk a Várkert Bazárban a Középülettervező Vállalat megalakulásának 66. évfordulójára. A koncerten Bogányi Gergely sajáttervezési zongoráján többek között Bartók Falun és Liszt Ferenc Ébredő gyermek című művei is felcsendültek a kórussal közösen. Acapella Bartók Béla 27 egynemű kari művei, Kodály Zoltán női kari művei mellett Kocsár Miklós Libera me című műve is elhangzott. Vezényelt Gráf Zsuzsanna.

2015. december 4-én a Sibelius és Bartók év kapcsán az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal adtunk közös koncertet a Stefánia Palotában. Bartók 27 egynemű kari művei mellett Sibelius Finnlandia himnusza is felcsendült kórusunk által. Vezényelt Gráf Zsuzsanna.

2015. december 19-én a Danubia Zenekar Haydn koncertjén voltunk közreműködők a Budapesti. Ahol Haydn rendkívül igényes és nehéz kánonjaiból adott elő egy csokrot a kórus.

2016. január 20-25 között a Magyarország Shanghaji Főkonzulátusának meghívására az Angelica Leánykar énekegyüttese, Gráf Zsuzsanna vezényletével ad január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából Shanghajban, a magyar tervezésű Moore Memorial metodista templomban. Az akusztika, a hangulat és a hely atmoszféra is kiváló volt, a közönség nyitottan és érzékenyen reagált. Liszt Bartók és Kodály művei mellett előadtunk kortárs szerzők, mint például Kocsár Miklós és Tóth Péter illetve klasszikus Mozart, Bach, Fauré műveket.

A következőkben március 19-én a Zeneakadémia Kupolatermében a Bartók Tudományos konferencia záróhangversenyén adunk koncertet.

Az egész napos programról a következő oldalon tudnak tájékozódni: itt

Teltházas koncertet adott a "Magyar Kultúra Napján" az Angelica Leánykar Sanghajban

Nagy sikerű, teltházas koncertet adott az Angelica Leánykar Sanghajban a "Magyar Kultúra Napján", a Hudec László tervezte Moore Memorial Church-ben. Gráf Zsuzsanna Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy a koncert után az MTI-nek elmondta: az akusztika, a hangulat, a hely atmoszférája kiváló volt, a közönség nyitottan és rendkívül érzékenyen reagált, "szinte velünk rezdültek". Liszt, Bartók és Kodály művei mellett előadták kortárs szerzők, mint például Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente és Tóth Péter zeneszerző darabjait is. Ráadásként a Rózsa, rózsa szeretlek című kínai slágerrel örvendeztették meg a kínai közönséget.

A cikk folytatása megtekinthető itt: shanghai.kormany.hu

Újévi koncert Shanghajban

Tisztelt közönségünk, kedves barátaink!

Magyarország Shanghaji Főkonzulátusának meghívására az Angelica Leánykar énekegyüttese, Gráf Zsuzsanna vezényletével újévi koncertet ad január 22-én Shanghajban, a magyar tervezésű Moore Memorial metodista templomban.Utazásunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jöhet létre.
Repertoárunkból ízelítőt adunk 2016. január 15-én este 18 órakor a Városmajori Gimnázium Angelica Szalonjában, melyre szeretettel meghívjuk Önöket!

(Gyülekezés 17:45-től a Városmajori Gimnázium aulájában.)

A helyek korlátozott száma miatt kérjük ide kattintva regisztráljanak.

Ha pedig tehetik a koncerten adakozzanak az Angelica Alapítványnak.

Archívum

Korábbi hírek itt!

Életrajzunk

„Napjaink nem szűkölködnek nehéz élethelyzetekben, nekünk azonban - az Angelica Leánykarnak és nekem – a kodályi örökség ebben is segítségünkre van: Kodály Zoltán gyakorlati útmutatásai mindennapos munkánk része, zenei nevelési eszméi a mi eszméink is.”

(Gráf Zsuzsanna a Magyar Örökség díj átadásakor: 2009)

Az Angelica Leánykart 1989-ben alapította Gráf Zsuzsanna a Városmajori Gimnázium zenei tagozatán. Az együttes küldetésének tekinti a kodályi–bartóki örökség megőrzését, továbbéltetését és újragondolását, valamint a kortárs magyar zeneművészet értékeinek bemutatását Magyarországon és nemzetközi színpadokon egyaránt. A kórus munkásságának középpontjában a magas művészi minőség, az érzelmileg hiteles előadásmód és a magyar zenei kultúra élő továbbadása áll.

Az Angelica Leánykar az elmúlt évtizedek során a magyar és nemzetközi kórusélet egyik meghatározó szereplőjévé vált. Különleges hangzásvilágával és művészi érzékenységével nemcsak a közönséget, hanem a kortárs zeneszerzőket is inspirálta. Az együttes számára több neves komponista – köztük Bánkövi Gyula, Csíky Boldizsár, Gyöngyösi Levente, Kocsár Miklós, Tóth Péter és Szőnyi Erzsébet – írt műveket, amelyek számos fesztiválon és koncerten ősbemutatóként hangzottak el a kórus előadásában..

A kórus művészi munkáját Magyar Örökség díjjal (2009), Junior Prima díjjal (2013) és Prima díjjal (2014) ismerték el, nemzetközi sikereiket pedig rangos versenygyőzelmek fémjelzik. Első helyezést értek el többek között a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen, az arezzói Guido d’Arezzo Nemzetközi Kórusversenyen, a neerpelti, római, tolosai és corki nemzetközi versenyeken, valamint a 10. Athéni Kórusolimpián, ahol az olimpia nagydíját is elnyerték.

Az Angelica Leánykar koncertjei a világ számos ikonikus helyszínén arattak sikert. Rendszeres vendégei a Zeneakadémia Nagytermének, a Szent István-bazilikának, a Mátyás-templomnak, a Művészetek Palotájának, a Festetics Palotának és a Budapest Music Centernek.

Az együttes sikeres koncertkörutakat tett Észak- és Dél-Amerikában, Japánban, Grúziában, Kazahsztánban és Európa számos országában. Felléptek többek között az argentin parlament kupolatermében; a Catedral de Nuestra Señora katedrálisban Buenos Aires-ben; a párizsi Notre- Dame-ban; a Palazzo della Cancellaria-ban (a vatikáni nagykövet fogadásán Rómában); a Szent Péter-bazilikában szintén Rómában; a Castel Gandolfo-i katedrálisban; a montserrati apátságban; Barcelonában az Almudena katedrálisban, Madridban a Szent Mihály-székes- egyházban, Brüsszelben az Európai Parlamentben; a kölni dómban; Asztanában, Kazahsztán fővárosában; Tamperében, a Madridi Zeneakadémia nagytermében és még sok kiemelt helyszínen.

Hazai és nemzetközi fesztiválok állandó szereplői, többek között a Tavaszi Fesztivál, a miskolci Operafesztivál, a Bartók Szeminárium, a Ravennai Fesztivál és a 2015-ös EXPO Milánó programjain. Az Angelica Leánykar koncertjeiről rendszeresen készülnek rádió- és televíziófelvételek, valamint kilenc önálló CD-felvételük is megjelent.

A kórus rendszeresen szerepel oratorikus művekben zenekari kísérettel (például Budapesti Fesztiválzenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Danubia Zenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, MÁV Szimfonikus Zenekar, Savaria Szimfonikus Zenekar), ill. híres művészek közreműködésével (Balázs János, Bogányi Gergely, Szokolay Balázs, Vigh Andrea, Mészáros Zsolt Máté, Kriszta Kinga, Horváth István etc.)

Az évtizedek során több száz művet szólaltattak meg. Gráf Zsuzsanna kezdettől kiemelt szerepet szánt a kortárs magyar zeneszerzők megismertetésének és műveik bemutatásának. Kifejezetten a kórus számára komponált Bánkövi Gyula, Beischer-Matyó Tamás, Bogányi Gergely, Csemiczky Miklós, Csíky Boldizsár, Gyöngyösi Levente, Kocsár Miklós, Orbán György, Tóth Péter és Szőnyi Erzsébet.

Gráf Zsuzsanna és az Angelica Leánykar neve ma egyet jelent a művészi igényességgel, a magyar zenei hagyományok hiteles képviseletével és a felejthetetlen koncertélménnyel.

RÓLUNK MONDTÁK

Mácsai János zenetörténész szerint az Angelica Leánykar előadásmódja olyan magas színvonalú, hogy „...az egyetemes jelentőségű szerzők sem fogják be előttük égi fülüket.”

„...ilyen homogén, kiegyenlített, kulturált, erőlködés nélkül is szárnyalóan erőteljes női kari hangzást nem mindennap lehet hallani.” (MUZSIKA)

„ Karácsonyi témájú festményeken visszatérő motívum, hogy az ünnepi muzsikát angyalok szolgáltatják, énekszóval és hangszerekkel egyaránt. A Kodály és Bartók örökségét ápoló, Gráf Zsuzsanna vezetésével működő, nevében is angyali Angelica Leánykar már több alkalommal varázsolta el a Müpa közönségét koncertjeivel.” (Csengery Kristóf)

„ Az Angelica Leánykar, mely 35 éve, 1989-ben kezdte meg működését a Városmajori Gimnázium falain belül, emberi torokból szólóangyali hangon énekel. Aki csak egyszer is volt a kórus hangversenyén, szívébe zárta azt az éteri tisztaságot, miként alapító karnagyuk, Gráf Zsuzsa irányításával több évszázad zenéjét életre kelti. Gráf Zsuzsanna munkabírása, lelkesedése bámulatra méltó. Akik megtapasztalhatták azt, miként próbál minden egyes alkalommal, azoknak talán eszébe jut ez a szó: lánglelkű. Mert valóban, Gráf Zsuzsanna, ha a zenéről van szó, izzik, mert tudja, csak a tökéleteshez közeli előadás adhatja vissza mindazt, mit a szerzők műveikben megálmodtak, elgondoltak." (Bánkövi Gyula)

„...a megváltódásnak örök reményében szólalt meg a záró Magnificat, az Angelica Leánykar felemelően lélekgazdag, fényt hozó hangjai révén. A paradicsomi béke, szeretet örök szellemi titokzatosságát elképzelve, kitárva, kinyitva, megsejtetve velünk. Elbűvölő gyönyörű hangzásvilág tárult a közönség elé, köré, azzal, hogy az énekkar két oldalon, szép szelíden „osont” be a nézőtérre, s mintegy elénk varázsolta a menny földi megjelenését. Benne lehettünk e liszti zenei látomás, lélek megtisztító erejének csodálatos hangzásában. Magunk helyett szóltak az éneklő angyalok, nekünk, értünk zengték a Magnificatot…” (Horváth Imre)

Bartók Béla: Falun című művének nagyszerű hangulatú, fergeteges hangzású, temperamentumú éneklése, már a koncert első felében megmutatta, hogy a Gráf Zsuzsanna vezette Angelica Leánykar kimagaslóan profi hangversenykórus, üde hangzásával, csujjogató, vidám éneklése után, lírai szép dallamok érzékenységével, különleges élményt ad még ezen a koncerten. E világjárt együttes, vasi karnagynőjével, már többször adott sokáig maradandó élményt számunkra szűkebb hazájában is. Rajongásig megnyerő méltósággal, felkészültséggel, megható zenei odaadással énekelték e nekik való, szinte nekik termett kórusművet!”(Horváth Imre)

"Az alkotás "magánya" szerencsére nem mindig oly kietlen, mint ahogy a zeneszerzők (és egyéb művészek, írók) szeretik gyakran fölpanaszolni. Hiszen igen sokszor alakulnak ki olyan szerző-előadó kapcsolatok, amelyek barátságos műhelyhangulatot teremtenek a komponista számára, sőt, nem egyszer inspiráló erővé válnak. Ilyen az én viszonyom kedves budapesti leánykarommal, az Angelicával. És mindenekelőtt karnagyukkal, Gráf Zsuzsával. Azaz, egy változó, irizáló, lazúros színekben megszólaló, ám mindig virtuóz kórussal, és egy változó szellemű, nagy dolgokba merészen belevágó, lendületes művésszel." (Orbán György)

Karnagyunk

Gráf Zsuzsanna (Kőszeg, 1959. március 22. –) karnagy, zongoraművész, zeneoktató, zenészcsaládban született, és már fiatalon kiemelkedő tehetségként indult pályája: 15 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Tagozatára. A Liszt Ferenc Zeneakadémián két szakon végzett kiváló minősítésű diplomával, és pályája kezdete óta meghatározó szereplője a magyar zenepedagógiának és a Kodály-módszer hazai és nemzetközi képviseletének.

Városmajori Gimnázium zenei tagozatának alapítója és vezetője, ahol évtizedek óta tanít szolfézst, zeneelméletet, zenetörténetet, népzenét és klasszikus zenét. Tanítványai közül számos operaénekes, zenetudós, zeneszerző, zenepedagógus és karnagy került ki. Gráf Zsuzsanna egyik legjelentősebb érdeme a Magyar Örökség díjas Angelica Leánykar megalapítása és közel négy évtizeden át történő vezetése. A Városmajori Gimnázium zenei tagozatából 1989-ben létrehozott együttes mára a magyar zenei élet egyik kiválósága és a nemzetközi kórusvilág elismert szereplője lett. Erről tanúskodik a számtalan meghívás, versenygyőzelem és hangfelvétel.

Pedagógusi és művészi munkássága mellett 2014-ben a Zeneakadémia és a Kodály Intézet együttműködésével a Városmajori Gimnázium osztályaiból Mintatagozatot hozott létre, amely a magyar ének-zenei közoktatás reprezentáns zenei műhelyeként a Kodály-módszer gyakorlati megújítója lett. Növendékei közül mára már több százan választották a zenei pályát, közöttük híres operaénekesek, zenetanárok, karnagyok, zeneszerzők és zenetudósok. Emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlati oktatója, valamint mesterképzésének és a Rendkívüli Tehetségek Tagozatának óraadó tanára is.

Gráf Zsuzsanna missziójának tekinti a Kodály Zoltán-i szellemiség és a magyar zenei hagyományok világszínvonalú képviseletét és minél szélesebb körű megismertetését. Munkáját évtizedek óta világszerte nagy eredménnyel végzi karnagyként, egyetemek és nemzetközi fesztiválok vendégelőadójaként. Rendszeresen tart Kodály-szemináriumokat és mesterkurzusokat külföldön. Többször volt vendégkarmester Japán nagyvárosaiban, valamint visszatérő vendégprofesszor Dél-Amerikában, ahol a Kodály-módszer terjesztésének egyik legfontosabb magyar képviselője. Kilenc alkalommal járt Japánban (Tokió, Nagoja, Akita), ahol Kodály, Bartók és kortárs magyar zeneszerzők műveit vezényelte, és 13 alkalommal kapott meghívást Argentínába. A Buenos Aires-i IUNA Zenei Egyetem állandó vendégprofesszora, San Juan és a Montevideói Zenei Egyetem rendszeres előadója. Számos Kodály- szemináriumot és karnagyi mesterkurzust tartott Európában és a világ legkülönbözőbb pontjain, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Grúziában és Kazahsztánban. Az Europa Cantat fesztiválok kórusműhely-vezetője (Linz, Pécs), rendszeresen kap meghívást nemzetközi kórusversenyek zsűrijébe, emellett a Tbiliszi Zeneakadémián a mestervizsga meghívott zsűrielnöke. Saját kórusán kívül más együtteseket is vezényelt: Honvéd Férfikar, Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, Tokiói Rádió Énekkara, Magyar Rádió Zenekara, Budapesti Vonósok, Liszt Ferenc Kamarazenekar stb.

2024. februárjában Budapesten megalapította a Kodály Műhelyt, amely a kórusélet szakmai és módszertani központjaként jött létre. Az intézmény – amely egy történelmi múltú épületben található– a kórusok munkájának összefogását, szakmai műhelyek, kurzusok, kerekasztal-beszélgetések és kamarazenei programok megvalósítását szolgálja, valamint az Angelica Leánykar otthonaként is működik. A Kodály Műhely egyben szellemi központként is működik, amely a Kodály-módszer és a kortárs magyar zenei gondolkodás találkozási pontja.

Az intézmény létrehozása a Kodály-örökség továbbvitelét, a fiatal zenetanárok inspirálását és a nemzetközi szakmai hálózat erősítését célozza. A helyszín egész éves szakmai és kulturális programoknak ad otthont, többek között koncerteknek, szemináriumoknak és művészeti eseményeknek, erősítve a közösségi muzsikálás és az élő zenei nevelés szerepét.

Gráf Zsuzsanna zongoristaként is aktívan részt vesz a magyar zenei életben. Bretz Gábor operaénekessel rendszeresen szerepel, legutóbb Kodály Énekszó című dalciklusát vették lemezre a Kodály Intézet felkérésére.

Gráf Zsuzsanna munkásságát széles körű szakmai elismerés övezi: három Artisjus-díj (2000, 2004), Liszt Ferenc-díj (2007), Bartók–Pásztory-díj (2013), Prima díj (2014), Magyar Örökség díj, Apáczai Csere János-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2022), valamint Érdemes- és Kiváló Művész (2019, 2024) kitüntetések. Tagja a Magyar Kodály Társaság elnökségének, a KÓTA művészeti bizottságának és a Sibelius Társaságnak is, valamint kórusával Junior Prima és Prima díjas művész, Kőszeg város díszpolgára.

Gráf Zsuzsanna szakmailag rendkívül igényes, inspiráló és elhivatott pedagógus-karnagy, aki magas művészi színvonalon, nagy fegyelemmel és a Kodály-módszer iránti mély elkötelezettséggel formál generációkat.

Kórustagok

Szoprán I.
Babics Borbála
Bagyula Dóra
Dávid Kinga
Deák Andrea
Demjén Dalma
Dömötör Emőke
Fésüs Borbála
Filipov Liza
Komáromi Anna
Laczkó Anna
Mohácsi Luca
Nyulász Lelle
Szekér Anna
Szigeti Diána
Varga Sebestyén Lídia
Szoprán II.
Agócs Julianna
Bakati Víta
Czomba Vanessza
Durkó Zoé
Fodor Bonita
Goldea-Gál Sarolta
Király Dóra
Kiss Ágnes
Osgyáni Anikó
Révay Erika
Schuller Jolán
Szabó Emese
Székely Nóra
Zilahi Boglárka
Zulauf Emese
Alt I.
Bánkövi Dorottya
Bartus Boglárka
Bodor Eszter
Boross Barbara
Bótyik Borostyán
Czikéli Sára
Hárs Kornélia
Hugauf Sára
Lajcsik Borbála
Lantos Villő
Mostbodner Csenge
Nagy Krisztina
Rapai Erika
Scherer Borbála
Alt II.
Ács Dóra
Badacsonyi Csenge
Hiros Krisztina
Kiss Anna Liliána
Ludányi Katinka
Mező Luca
Molnár Melinda
Richard Angelika
Szélig Anna
Szilágyi Benedikta
Szolnoki Boglárka
Szücs Julianna
Temple Ramóna

Kodály Műhely

A Kodály Műhely 2024. február 24-én nyílt meg Budapesten, a Városmajor szívében, a XII. kerületben, a Városmajor utca 71. szám alatt. A belső terek és a külső homlokzat teljes felújításon estek át Gráf Zsuzsanna régóta tervezett és következetesen átgondolt szakmai és művészi víziója alapján. A Műhely működéséhez Kodály Zoltánné szellemi támogatását is elnyerte.

A Kodály Műhely ma a magyar kóruskultúra egyik élő, pezsgő szakmai központjaként működik. Nem csupán intézmény, hanem találkozási és inspirációs tér: kórusok, zenepedagógusok, művészek és kutatók számára biztosít lehetőséget a közös munkára, szakmai fejlődésre és együttműködésre. Az Angelica Leánykar otthonaként is szolgál, így a mindennapi művészi élet és a nemzetközileg elismert kóruskultúra szorosan összekapcsolódik benne.

Az intézmény egyedisége abban rejlik, hogy nem klasszikus koncerthelyszín, hanem egy „élő műhely”, ahol a szakmai programok – kurzusok, módszertani bemutatók, zenetudományi beszélgetések és kamarazenei alkalmak – a fejlődést, az inspirációt és a tudásmegosztást szolgálják. A Kodály Műhely a minőségi szakmai munka, a közösségi alkotás és az egymásra épülő tudás átadásának kiemelt tere.

A megnyitón hangsúlyosan megjelent a Kodály Zoltán által képviselt zenei nevelési szemlélet öröksége: a közös éneklés és muzsikálás személyiségformáló ereje, valamint a közösségépítésben betöltött szerepe. A Műhely ennek szellemében nemcsak zenei, hanem szellemi otthonként is működik, ahol a hagyomány és az innováció találkozik.

Kiemelt célja, hogy új lendületet adjon a zenei pályának: vonzóbbá tegye a fiatal zenetanárok számára a hivatást, és erős szakmai mintát adjon a következő generációknak. A Hegyvidéki Önkormányzat által biztosított helyszín és a kulturális államtitkárság támogatásával létrejött intézmény hosszú távon egész éves programkínálattal – koncertekkel, filmvetítésekkel és szakmai eseményekkel – kíván a magyar és nemzetközi kórusélet meghatározó központjává válni.

A Kodály Műhely megközelítése gyalogosan a Szent János Kórház villamosmegálló (56, 61) felől a Városmajori Gimnázium irányába haladva lehetséges, a Városmajor utca felől pedig a Városmajori Gimnázium sorompóval lezárt területén keresztül közelíthető meg. Parkolás a Városmajor utcában vagy annak környékén biztosított. Mozgáskorlátozott látogatók érkezését kérik előre jelezni, számukra a sorompót kinyitják, és autóval egészen az épületig be lehet hajtani, ahol korlátozott számú parkolóhely áll rendelkezésre. Az épület jelenleg nem akadálymentes, lift nincs, a koncertterem az emeleten található, így kerekesszékes látogatók fogadására egyelőre nem alkalmas, ugyanakkor a szervezők minden látogatónak igyekeznek segítséget nyújtani a helyszín megközelítésében.

Versenyek, koncertkörutak

2007

Varsó Argentína

2005

Németországi koncertkörút - Dortmund, Köln

2004

Görögország, Athén - 10. Nemzetközi Kórusfesztivál I. díj és a verseny nagydíjas kórusa cím

2003

Erdély - Marosvásárhely

2002

Erdély - Marosvásárhely

2001

Németország - Uetersen, Hamburg, Essen Franciaország - Párizs, Evry

2000

Amerikai Egyesült Államok - Appleton, Oshkosh, Chipewa Falls, Madison, Clinton, Chicago

1997

Írország, Cork - Nemzetközi Kórusverseny Közönségdíj

1996

Japán - Tokyo, Nagoya, Nagano, Fujieda, Nagara

1995

Róma - "Orlando di Lasso" Nemzetközi Kórusverseny I. díj és három különdíj

1994

Franciaország - Colmar, Strasbourg

1993

Svájc - Bern, Luzern

1992

Olaszország, Arezzo - Nemzetközi Kórusverseny I. díj

1990

Belgium, Neerpelt - Nemzetközi Ifjúsági Kórusverseny I. díj

1988

Finnországi koncertkörút - Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny I. díj

Nekünk írták

"Az alkotás "magánya" szerencsére nem mindig oly kietlen, mint ahogy a zeneszerzők (és egyéb művészek, írók) szeretik gyakran fölpanaszolni. Hiszen igen sokszor alakulnak ki olyan szerző-előadó kapcsolatok, amelyek barátságos műhelyhangulatot teremtenek a komponista számára, sőt, nem egyszer inspiráló erővé válnak. Ilyen az én viszonyom kedves budapesti leánykarommal, az Angelicával. És mindenekelőtt karnagyukkal, Gráf Zsuzsával. Azaz, egy változó, irizáló, lazúros színekben megszólaló, ám mindig virtuóz kórussal, és egy változó szellemű, nagy dolgokba merészen belevágó, lendületes művésszel."

Orbán György


Orbán György: Stabat Mater (2003)
"A Jacopone da Todi költeményére írott Stabat Materben erőteljesen megmutatkozik az operai jelleg. A zeneszerző oly módon osztja szét a nyolc tétel között a húsz versszakot, hogy azok egy-egy jelenetnek feleljenek meg. A bachi passiók mintájára a szólisták az individuum (például Mária) hangján szólnak, míg a kórus hol a tömeg, hol pedig az elbeszélő szerepét vállalja magára. Stiláris szempontból is Bachra hivatkozik a kompozíció, s az életmű különböző korszakaiból válogat: az 1. és a 2. például siratóáriát, a 3. nagy barokk fúgát, a 7. korálét idéz. Barokkos tendenciát mutat a többi tétel is, mivel a siratás gesztusa az egész művön végig vonul. Úgy is mondhatnánk, hogy az egyes tételek a siratás különböző formáit mutatják be. A műben megszólaló könnyező-jajgató sirató motívumok (az 1., a 2., a 4., az 5. és a 6. tételben) ugyanakkor tematikus rokonságban állnak egymással. Orbán néha közvetlenül hivatkozik a témák rokonságára: az 5. tétel végén felcsendülő rövid oboamotívumot például a 6. tétel kezdetének fuvolaszólója visszhangozza. Rejtett marad azonban a tematikus egység forrása: a 7. tétel akkordikus koráljának mezzoszoprán szólama egy Kájoni János Feljegyezte XVI. századi dallamot szólaltat meg cantus firmusként. Valójában az összes tétel tematikája ebből az enigmatikus, és A-A-B- szerkezetével a Stabat mater versszakainak struktúráját idéző dallamból bontakozik ki. Ezzel a reneszánsz szerzőket idéző eljárással hozza létre Orbán György a műfaji sokféleség ellenében a nagyformátumú mű egységét."

Dalos Anna


 
Orbán György: Mass No. 6 (1991)
"A 6. mise négy tétele különböző zenetörténeti előképekre hivatkozik: míg a Kyrie zongorakísérete a Liszt-féle Villa d'Este szökőkútjait idézi meg, a Gloria vidám lüktetése egyaránt feleleveníti az orffi Carmina burana és a könnyed sanzon világát. A Sanctus, azon belül is különösképpen a Benedictus-szakasz, illetve az Agnus Dei barokk modellekre támaszkodik, előbbiben a korál-jellegű cantus firmushoz ária szerű ellenszólamok kapcsolódnak, míg utóbbiban a korálelőjáték, a kétszólamú invenció vagy a zongoraversenyek lassútétel-típusa elevenedik meg. A stiláris sokféleség mégis áttetsző a struktúra. A kórus többnyire unisono énekel, s a harmónia és a dallam szinte mindvégig megmarad a diatónia keretei között, a formát elsősorban az egyszerű háromtagúság uralja. Mindez a gyermekkarok világához közelíti a művet és eltávolítja a 20. század húszas-harmincas éveinek ironikus felhangú neoklasszicizmusától: Orbán miséjét egy új eufónia iránti melankolikus vágyakozás hatja át."

Dalos Anna

Csíky Boldizsár: Szabó Erzsi balladája
"Csíky Boldizsár a mind technikai, mind zenei szempontból igényes anyagot kifejezetten e kórus számára írta, kihasználva a kórus intonálási, ritmikai és a színhatások felépítésében megnyilvánuló technikai képességeit. A ballada történte a népi költészet egyik állandóan visszatérő toposza, a gyermeke gyilkosává lett leányanya bűnének és bűnhődésének elbeszélése. A balladát Jagamas János gyűjtötte Kelet-Erdélyben, Lészped községben, 1959-ben. A rendkívül kifejező, önmagában tragikus hangulatot hordozó dallamot eredeti alakjában témaként idézi a kórusmű. Mindössze nyolc ütemes ez az idézet, de mindvégig ennek felhasználásával, variálásával halad tovább a kompozíció. A szöveg ebben a balladában is erős vezérfonalat jelent, bár nem a régi madrigalisták módján, szófestési ötletekkel, hanem inkább az atmoszférateremtés elvontabb eszközeivel él a szerző. A 20. századi nagy elődök szellemében történik meg a feldolgozás, oly módon, hogy az egyszólamú dallam mögött megbúvó latens harmóniai hátteret "írja ki", teszi hallhatóvá. Ez többnyire a régebbi európai zenében használatos modális harmóniák használatát jelenti, így kelt egyfajta természetes, archaikus atmoszférát a mű."

Mácsai János

Csíky Boldizsár: Várakozás

Csíky Boldizsár: Pro Pace - In memoriam Papae Joanni Pauli II. (2005)

2004 - Orbán György szerzői lemeze

Az Angelica Leánykar hatodik lemezének különlegessége, hogy a lemezre felénekelt három mű közül kettőt a szerző kifejezetten a kórus számára komponált.

  1. Mass No. 6 (1991)
  2. Mass No. 9 (1999)
  3. Stabat Mater (2003)

Szóló: Bodrogi Éva (2)
Bucsi Annamária (2, 3)
Megyesi-Schwartz Lúcia (3)
Heim Mercedes (3)
Zongora: Balatoni Péter (1), Tóth Ágnes (2)
Fuvola: Kemény Katinka
Oboa: Kőházi Edit
Klarinét:Szepesi Bence, Horváth Marcell
Fagott: Jankó Attila
Bőgő: Lukácsházi István
Continuo: Gyöngyösi Levente - (3)

Vezényel: Gráf Zsuzsanna
Kiadja: Hungaroton

2003 - Aranyszínköntösbe'

Az Angelica Leánykar e felvételeken a magyar zenekultúra egyik legsajátosabb rétegét mutatja be a hallgatóknak, Bogányi Gergely-zongora, Bodrogi Éva és Megyesi-Schwarz Lúcia-ének közreműködésével.

  1. Kodály Z. - Két zoborvidéki népdal
  2. Szőlősy A. - Planctus Mariae
  3. Csíky B. - Négy darab leánykarra
  4. Csíky B. - Mind azt mondják
  5. Csíky B. - Szabó Erzsi balladája
  6. Bartók B. - Falun

Szóló: Bodrogi Éva
Megyesi-Schwartz Lúcia (2)
Zongora: Bogányi Gergely (6), Line Ildikó, Gal Zsombor, Bányai Miklós, Cseh Zoltán (4)
Vezényel: Gráf Zsuzsanna

1999 - Musica Sacra - ELFOGYOTT

A Hungaroton gondozásában megjelent lemezen az Angelica Leánykar González Mónika, Németh Judit, Megyesi-Schwartz Lúcia, és Jónás Kriszta valamint a Savaria Barokk Zenekar közreműködésével, Fabio Pirona vezényletével Baldassare Galuppi műveit szólaltatja meg.

  1. Confitebor
  2. Nunc dimittis
  3. Laudate pueri

Szóló: González Mónika, Németh Judit, Megyesi-Schwartz Lúcia és Jónás Kriszta (1, 2, 3)
Angelica Leánykar - Gráf Zsuzsanna, karvezető
Savaria Barokk Kamarazenekar - Németh Pál, művészeti vezető

Vezényel: Fabio Pirona
Kiadja: Hungaroton

1998/99 - Stabat Mater

Giovanni Battista Pergolesi és Dohnányi Ernő Stabat Mater című művei kerültek a kórus harmadik lemezére, melyen Pászthy Júlia és Heim Mercedes mellett a Hubay Jenő Kamarazenekar, valamint a Camerata Budapest is közreműködött.

  1. G. B. Pergolesi - Stabat Mater
  2. Dohnányi E. - Stabat Mater

Szóló: Pászthy Júlia és Heim Mercedes (1), Bodrogi Éva, Sonnewend Enikő és Fekete Zsuzsa (2)

Hubay Jenő Kamarazenekar - Trejer István, hangversenymester (1)
Camerata Budapest - Line Ildikó, hangversenymester (2)
Vezényel: Gráf Zsuzsanna

1995 - Angelicas' Christmas

Az Angelica Leánykar, a Maxpert Music gondozásában megjelent karácsonyi lemezén a legszebb magyar és külföldi karácsonyi kórusműveket és átiratokat szólaltatja meg, a világszerte elismert hárfaművésznő Vígh Andrea, valamint Soskó András-tenor közreműködésével.

  1. Angelus ad Virginem
  2. Mostan kinyílt egy szép rózsavirág
  3. H. Schütz - Heute ist Christus der Herr Geboren
  4. L. de Vocht: Adeste Fideles
  5. Z. Kodály - Ave Maria
  6. Gesú Bambino
  7. Angels' Carol
  8. The Birthday of the King
  9. Come, come to Bethlehem
  10. O du fröliche
  11. M. Reger - Mariä Wiegenlied
  12. C. Debussy - Noël des enfants qui n'ont plus de maisons
  13. Cantique Noël
  14. M. Haydn: Laudate pueri Dominum
  15. Eszterházy P. - Jesu Dulcedo
  16. Eszterházy P. - Dormi Jesu
  17. Ó gyönyörű szép titokzatos éj
  18. Fel nagy örömre
  19. Z. Kodály - Angyalok és pásztorok

Szóló: Bodrogi Éva (8, 15, 16), Fülöp Regina (16), Roska Zsófia (2, 11), Sonnewend Enikő(8), Soskó András (13)
Közreműködik: Vígh Andrea-hárfa (1, 10), Vékey Marianna-zongora, Bányai Miklós (5), Harsányi Elina (5), Harsányi István (5), Line Ildikó (5), Szödényi Nagy Enikő (5)

Vezényel: Gráf Zsuzsanna

1994 - Összeállítás romantikus és XX. századi kórusművekből - ELFOGYOTT

Az Angelica Leánykar első, 1994-ben készített lemezén, Sirák Péter-orgona és Vékey Marianna-zongora közreműködésével Kodály Zoltán, Fauré, Mendelssohn, Franck, Orbán György, Lajtha, Poulenc, Holst, Franz Schubert valamint Delibes műveiből állított össze egy szép válogatást.

  1. Z. Kodály - 150. genfi zsoltár
  2. G. Fauré - Ave verum
  3. F. Mendelssohn - Surrexit pastor bonus
  4. C. Frank - Panis Angelicus
  5. Gy. Orbán - Lauda Sion
  6. L. Lajtha - Magnificat
  7. F. Poulenc - Litanies a la vierge noire
  8. G. Holst - Ave Maria
  9. F. Schubert - 23. zsoltár
  10. L. Delibes - Les nymphes des bois

Szóló - Bodrogi Éva (3), Sonnewend Enikő (3), Roska Zsófia (4) Orgona - Sirák Péter (2, 3, 4, 6, 7) Zongora: Vékey Marianna (9, 10)

Vezényel - Gráf Zsuzsanna

Vásárlás

Kérjük keresen minket az alábbi telefonszámon: 06 30 257 6755

Galéria

2015. Shanghai

2013.12.19. Karácsonyi koncert a VMG-ban

Argentína

2010. Artisjus-díj

Barcelona 2015. ősz

Bartók-Pásztory díj

Brüsszel

2013. Junior Prima díj

Karácsonyi koncert

Kórustablók

Magyar Örökség Díj

Cikkek

Rólunk írták:

Rómába megy az Angelica Leánykar (2014.10.17.)
Heti Válasz

A Prima Primissima díj három jelöltje közé választották az Angelica Leánykart és Gráf Zsuzsannát magyar zeneművészet kategóriában
index.hu
primissima.hu

25 éves az Angelica Leánykar (Hegyvidék Újság 2014.04.16.)
Hegyvidék

„Kodály kulcsot adott a kezünkbe” – Interjú Gráf Zsuzsannával (2013. december 11.)
Válasz.hu

Gráf Zsuzsa a hírTV Paletta című műsorában (2013.12.10)
Magyar Nemzet Online

Junior Prima díjjal tűntették ki az Angelica Leánykart (2013.12.02)
Superior hírek

Párizsban vendégszerepel az Angelica Leánykar (2013. október 24.)
Kultúrpart

Bemutató óra a budapesti Városmajori Gimnáziumban Gráf Zsuzsannával (Videotorium – Tudomány egyenes adásban, 2013. július 30.)
VIDEOTORIUM

„A kórusom a hangszerem” – interjú Gráf Zsuzsannával, az Angelica Leánykar karnagyával (2013. május 7.)
Hegyvidék

Bartók–Pásztory-díjat kapott Gráf Zsuzsanna (2013. március 28.)
Vas Népe Online
fidelio

A magát ma is igazi kőszeginek valló Gráf Zsuzsanna rangos kitüntetésben részesült (2013. március 25.)
Kőszeg

Magyar Örökség-díjat kapott a 20 éves „angyali” kórus. Vendégünk az Angelica Leánykar alapító karnagya, Gráf Zsuzsanna (Tv2, 2009. április 12.)
TV2

Belgiumban lépett fel az Angelica Leánykar (2007 október)
Hegyvidék

Az Angelica Leánykar győzelme Athénban (2004. november 9.)
MKDSZ

Magyar énekszó a Parlamentben
fidesz-eu

Kapcsolat

ANGELICA ALAPÍTVÁNY

Cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 71.

E-mail: chorus@angelica.hu

Adószámunk: 18227585-1-43

Bankszámlaszám: OTP 11712004-20211453

Alapítvány

Civil programjaink:

A Civil Együttműködés a Zenéért program sorozat alapvetően két elem hívta életre. Egyrészről a kulturális és művészeti szerveztek közötti együttműködés, a civil érdekérvényesítés, a sajtóval való hatékonyabb kommunikációt és a szervezési problémák feltárására alkalmas fórum létrehozása. Másrészről szeretnénk elérni, hogy a kormányzati valamint a kultúrát támogató intézmények vegyék figyelembe, a kultúrát ápoló civil szervezetek tényleges nehézségeit és ehhez mérten - ennek segítése érdekében hozzanak döntéseket. A tavalyi nagysikerű programunkat ebben az évben is szeretnénk megrendezni.

Ifjúságot támogató civil kiadványok megjelenésében való közreműködés.

Kulturális kerek asztal programsorozat szervezése. A művészetet pártoló civil szervezetek tagjainak, önkénteseinek és segítőinek szerveztünk forrásteremtő, pályázatíró és civil szervezetek pénzügyeihez kapcsolódó tréninget.

Művészeti programjaink:

Az Angelica Alapítvány a Kórus támogatására jött létre, de mára ez nem korlátozódik az anyagi támogatásra, az alapítvány táborokat, rendezvényeket, fesztiválokat és számos egyéb kulturális programot szervezett az elmúlt év során, s célja, hogy a magyarországi fiatalok körében az egyházi és kortárs szerzők műveit, illetve a hazai kóruséletet népszerűvé tegye.

Az alapítvány széles körű határon túli kapcsolatokkal rendelkezik és fontosnak tartja az ünnepekről való színvonalas megemlékezést.

Támogatóink

Az Angelica leánykar támogatói

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segíti és támogatja a munkánkat.

XII. kerületi önkormányzat

www.hegyvidek.hu

Budapest Főváros

www.budapest.hu

Magyar Fejlesztési Bank

www.mfb.hu

Nemzeti Civil Alapprogram

www.nca.hu

Városmajori Gimnázium

www.varosmajor.eu

Nemzeti Kulturális Alapprogram

www.nka.hu

Oktatási és Kultúrális Minisztérium

www.kultura.hu

Nemzeti Együttműködési Alap

civil.info.hu/web/nea

Stocek Informatika

www.stocek.hu

Grúziai Kórusfesztivál

Helyszín: TBILISI

Időpont: április 8-13

A fesztivál során kórusunk karnagya Bartók szemináriumot is tart a kórus közreműködésével.

Leschák Sándor DLA zárókoncert

Helyszín: RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

Időpont: 2016.04.23 19.00

Műsor:

  • Karai József: Sárközi karikázó
  • Orbán György: Fülemüle, fülemüle
  • Szergej Rahmanyinov: Hat kórusmű gyermek- vagy nőikarra, zongorakísérettel, op. 15

További információ: itt